Kísérőzene az első csókhoz

Februári példaképünk Péter Szabó Szilvi, a NOX énekesnője. Minket a tehetsége mellett lenyűgözött a természetessége is.

- Változtatott rajtad a népszerűség?
- Változtam, de nem a népszerűség miatt. Persze másképp öltözöm. Ez gondolom, mindenképpen bekövetkezett volna azzal, hogy elhagytam az iskolapadot. Korábban is használtam sminket, de elég ügyetlenül. Amikor profi sminkesek vettek kezelésbe, alkalmam volt megtanulni, mi tesz jót az arcomnak. Most már egyedül is szépen ki tudom festeni magam. Még a hipermarketben is viselek leheletnyi sminket, mert nem okozhatok csalódást annak, aki esetleg felismer. Változtam lelkileg is. Megkeményítettem magam.

- Nos, nem tűnsz túl keménynek. Inkább kedves vagy és mosolygós.
- Azelőtt talán túl kedves voltam. Mindenki előtt megnyíltam, mindenkire rázúdítottam a szeretetemet. Annyian éltek vissza ezzel... Régen sokat sírtam csalódottságomban. Meg kellett tanulnom távolságot tartani. Ahogy a hajam viselem, a fekete vagy fehér holmik, amiket hordok, a sminkem mind egyfajta megközelíthetetlenséget sugároznak. Ez félig-meddig tudatos. Jól megnézem magamnak azt, akit hajlandó vagyok közelebb engedni.

- Forráskútról, ahol a családod él, biztosan átláthatatlannak tűnt a főváros, és zavarosnak az emberi viszonylatok.
- Szegedről költöztünk Forráskútra, többek közt azért, mert a szüleim megfelelőbbnek látták a gyerekneveléshez a falui közeget. De gimnáziumba ismét Szegedre jártam, és a felismerés, hogy változnom kell, mert belehalok az érzékenységbe, inkább ahhoz az időszakhoz kötődik. Tizenöt-tizenhat évesen rettenetes lázadó voltam. Naiv, közlékeny kislányból befelé forduló, lógós, fekete pulcsiban és vasalt bakancsban járó renitens lettem. Nem voltam a tanárok kedvence. Negyedikben kezdtem szelídülni.

- Mit jelent, hogy autodidakta módon tanultál énekelni?
- Magnóról hallgattam a nagyokat, például Sebestyén Mártát vagy Mariah Carreyt, és igyekeztem épp úgy elénekelni a számokat, mint ők, kicsit belecsempészve saját magam is. Felvettem és visszajátszottam a saját előadásomat, és addig ismételtem, amíg hibákat találtam benne. Vagy épp a tükörhöz hajolva énekeltem, mert visszaveri a hangot, mint lemezfelvételnél a kontroll. Azóta megtaláltam a tökéletes énektanárt: ő Csík Sanyi, a GEG együttes tagja, akitől rengeteget tanultam.

- A középiskolát magántanulóként fejezted be, mert "felfedeztek". Más pályáról szó sem esett?
- Anyukám sokáig aggódott, mert nem voltam képes rendes tervvel előállni. Mi szeretnél lenni kislányom? - kérdezte. - Tanár vagy orvos...? Én meg azt válaszoltam: anyukám, lehet, hogy ez túl konkrét, de én azt szeretném, ha egyszer egy szerelmespár az én énekemre kezdene először csókolózni mondjuk egy diszkóban. Hogy az én hangom mindig arra a csókra emlékeztesse őket. Ma is ilyen érzelmesen élem meg a munkám. Amikor a közönségben látok arcokat, akik számára egy-egy dalszöveg ugyanazt jelenti, mint számomra, repülni tudnék.

2005. február
Shape