Péter Szabó Szilvia - tündérlelkű, lírai karmester a színpadon
Sokféle emléket őrzünk róla. Hanghordozókról, a képernyőkről és leginkább az élő koncertekről szereztük be azokat. Tartsuk meg a régieket, és élvezzük az újjászületését! A rangos előadóművésszé vált popsztár érett produkciója, elismerést csal ki a mindenkori nézőből. Péter Szabó Szilviával az egyik közelmúltbeli koncertje után beszélgettünk.
- Hogy kezdődik a koncert?
- A kezdés előtti öt-tíz percben szükségem van arra, hogy erősen koncentráljak a produkció részleteire, arra, hogy közben mire kell figyelnem, a színpad elrendezésére, a dalok sorrendjére, és arra is, hogy az újak közül melyikeket fogjuk előadni. Ekkor nagyon komoly vagyok. Amikor viszont fellépek a színpadra, nem lehet a mosolyt lemosni az arcomról! Imádom!
Azt szeretem ezekben a közönséggel való találkozásokban, hogy ez egy nagyon szép és jó értelemben vett adok-kapok játék. Én is adok nekik és kapok is tőlük. Szeretetet és energiát, minden olyan dolgot, ami a következő fellépésig kitart.
- Angyalka énekelt a színpadon. Könnyű annak lenni?
- Igazából teszem a dolgom, amit feladatként kaptam. Sokszor hozta már az élet az elmúlt harmincöt évben azt, hogy lehet, hogy itt van a vége! Mindig úgy álltam hozzá, hogy go wiev the flow (úszik az árral - teszi amit a többiek). Arra gondoltam, ha ez az utam, hogy itt kell lennem a színpadon, adnom és énekelnem kell, akkor úgyis vissza fog tenni az élet a színpadra, és mindig így is lett. Igazából soha sem kellett érte túl sokat keresgélnem. Ezért úgy érzem, hogy valamiféle kis küldetéstudat rejtőzik e mögött. Nagyon szeretem azt, hogy a legtöbb esetben a közönség ezt veszi és érti is.
- A mai közönsége a beszélgetések során az ön művészi teljesítményét a szépsége fölé helyezte.
- Ez jólesik!
Péter Szabó Szilviát a NOX együttes tagjaként ismerte meg az ország, és kedvelték meg azok, akik szeretik az ilyen könnyed, lírai hangulatú dalokat megszólaltatni képes énekesnőket. Kevesen vannak hasonlók a világon. Ez a formáció 2001-től, nyolc éven át a hazai mezőny legsikeresebbjei közé emelkedett, amit a különböző nemesfémekről elnevezett díszes lemezeik is igazoltak. 2005-ben a különös mércéket és versenyeztetést nyújtó Eurovíziós Dalfesztiválon a nemzetközi porondra is kiléptek.
A ragyogó karrierjét egy magánéleti válság szakította meg. Előbb Ausztráliában, majd Angliában telepedett le. A hazai visszatérését, ami egyben költözését is jelentette, egy szólólemezzel, a Revolutionnal, amelyen már szövegíróként is szerepelt, 2013-ban jelezte.
Szólókarrierjét előbb klubokban kezdte, majd 2016-ban már szólóénekesként foglalta vissza a helyét a hazai koncertpódiumokon. Sikere azóta töretlen.
- Úgy tűnik, hogy egy érettebb művész lett attól, hogy otthon a gyermeke várja!
- Nekem ő az én kis Angyalkám (mondja boldog, ragyogó mosollyal). Úgy gondolom, hogy minden édesanya tudja azt, hogy miről beszélek. Egy nő minden apró részlete egy egésszé lesz, amikor anyává válik. Minden megtanulni való apró naivitás eltűnik belőle és felnő a nő. A felelősség, az a fajta szerelem, ami leírhatatlan, mert nincsenek rá szavak, az teszi teljessé az anya személyiségét. Amióta ő meg van nekem, olyan pluszdolgokat tudok beletenni a dalaimba, a produkciómba, a mozgásomba, ami régen talán hiányzott.
Számomra minden koncert egyfajta kihívás. Vannak olyan térségek, ahol nagyon könnyű fellépni, máshol pedig nehéz a közönség. A végére minden esetben sikerül megtalálnom velük az összekötő kapcsokat. Ezért mehetnek haza úgy, hogy kaptak valamit.
- Nem is emeli föl a hangját, amikor „követeli” a közönségétől az éneklést és a táncot!
- Igen, ez egy kicsit erőszakosnak tűnhet az előadóktól a közönségnek, de nekünk ez az egy igazi visszaigazolás van arra, hogy ők valóban jól érzik-e magukat?! (Egy lakodalomban is nehéz széttáncoltatni a parkettet, ahol mindenki csak ül és néz! - tette hozzá magyarázatul.) Minél inkább partner a közönség, és ezt látom rajtuk, mert visszajelzik, hogy élvezik, annál több energia jön ki belőlem is. Amikor egy igazi bulizós dalnál, csak állnak a koncerten, akkor elég sok minden megfordul az ember fejében. Szeretem kérni őket, de nem túl erőszakosan, és, ha velem tartanak, az nagyon jó érzés. Mindenkinek köszönöm, aki ezt így csinálja a koncertek alatt!
- A koncerten ön a karmester?
- Én! Maximálisan! - Teszi hozzá kacagva. - Egy fantasztikusan profi és imádni való csapat áll mögöttem a színpadon, és mögötte is, akiket nem lehet látni, de benne vannak a produkcióban. Ott fönt minden a kezemben van, de persze minden be van gyakorolva és meg van beszélve. De, ha én sorrendet változtatok, mert úgy ítélem meg, hogy a közönségnek nem az a dal kell, vagy nem abban a verzióban, ahogy meg lett beszélve, akkor ők gondolkodás és kérdés nélkül, egy mozdulatomból tudják, hogy mi következik, mit kell csinálniuk és hogyan kell jönniük velem.
- Akkor ez egy élő produkció!
- Nálunk is vannak ugyan gépek, hiszen a dobos és a világítás is arra a bizonyos „tak” jelre vagy „time” kódra dolgozik. A világítás előkészítése is egy átgondolt tevékenység, aminek a programozása napokba telik azért, hogy ne egy ad hoc’ jellegű legyen a program, hanem egy átgondolt, a dalokhoz illeszkedő szín és fényvilágot lássanak a nézőtérről. Amennyiben probléma van, a gépet megállítjuk és manuálisan megyünk tovább. Ezek azok a dolgok, amiket a közönségnek nem szabad észrevennie, de ezzel a remek csapattal mindez megoldható.
- A színpadi életét tervezi-e akármennyi időre előre?
-Abszolút! Ameddig a közönségnek szüksége van rám és azt én is úgy érzem. Az is fontos, hogy ez a dolog örömöt adjon nekem. Addig mi hozzuk az új dalokat és a színpadon fogunk állni.
- Péter-Szabó Szilvia egy kőkemény lány?
- Amikor valamilyen nehézség adódik, a megoldásért valóban úgy állok ki, de minden más esetben alapvetően, egy mosolygó gombócnak gondolom magamat. Nagyon nehezen haragszom meg valamire, mert ahhoz nagyon nyomós ok kell. Viszont gyorsan békülök és úgy is bocsátok meg. Nem vagyok egy haragtartó típus, mert azt gondolom, hogy mérgezi a lelket és az nem jó dolog.
- Az elhúzódó dedikálásból, és fotózkodásból okulva végtelenül türelmes is?
- Amióta ebben a szakmában vagyok, ha úgy tetszik a világot jelentő deszkákra léptem, aminek már lassan tizenhét éve, ugyanazt tartom erről a dologról. Talán a műsor utáni dedikálás, vagyis a személyes találkozás a közönséggel fontosabb, mint maga a koncert. Akkor mondhatják el szemtől szembe azt, hogy hogy érezték magukat. Feltehetik a kérdésüket, vagy megköszönhetik az estét, és ez nagyon jólesik nekem. Olyan párszavas beszélgetések és fontos pillanatok zajlanak ezeken az alkalmakkor, ami fontos nekik, mert emberközelivé válunk a számukra.
2018. május 13.
duol.hu
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
