Péter Szabó Szilvia

                          

SHOP

Ébredő

Megjelenés éve: 2018.
Dalok száma: 13
Kiadó: M-Prod Artist
iTunes | Spotify | Play Áruház

 

Az éj után

Megjelenés éve: 2017.
Dalok száma: 1
Kiadó: M-Prod Artist
iTunes | Spotify | Play Áruház



Egyszer még

Megjelenés éve: 2016.
Dalok száma: 2
Kiadó: Magneoton
iTunes | Spotify | Play Áruház



Látomás

Megjelenés éve: 2015.
Dalok száma: 1
Kiadó: Universal Music Hungary
iTunes | Spotify | Play Áruház

 

Bíbormadár

Megjelenés éve: 2014.
Dalok száma: 1
Kiadó: Universal Music Hungary
iTunes | Spotify | Play Áruház

 

Hív a világ

Megjelenés éve: 2014.
Dalok száma: 1
Kiadó: Universal Music Hungary
iTunes | Spotify | Play Áruház

 

Szép világ

Megjelenés éve: 2013.
Dalok száma: 1
Kiadó: Universal Music Hungary
iTunes | Spotify | Play Áruház



Revolution

 Megjelenés éve: 2013.
 Dalok száma: 14
 Kiadó: Universal Music Hungary
 iTunes | Spotify | Play Áruház


Rólunk szól

 
 

Megjelenés éve: 2013.
Dalok száma: 1
Kiadó: Universal Music Hungary
iTunes | Spotify | Play Áruház


Blind love

 

Megjelenés éve: 2013.
Dalok száma: 1
Kiadó: Universal Music Hungary
iTunes | Spotify | Play Áruház


Érezd, hogy élsz

Megjelenés éve: 2012.
Dalok száma: 1
Kiadó: Universal Music Hungary
iTunes | Spotify | Play Áruház


Érezd, hogy élsz (live mix)

Megjelenés éve: 2012.
Dalok száma: 1
Kiadó: Universal Music Hungary
iTunes | Spotify | Play Áruház


Bring me to life

 
 

Megjelenés éve: 2012.
Dalok száma: 1
Kiadó: Universal Music Hungary
 iTunes | Spotify | Play Áruház

 

"Így válhat minden bánat álommá"

Megélte ennek a refrénnek minden taktusát. Sokat tud ma már a győzelemről, a menekülésről, az egybeesések csodáiról, az ismétlődések csodáiról, és arról, amikor a csodán belül a sors egyedül hagy, és rád bízza a döntést. Ez a felelősség pillanata. Azután újból a hónod alá nyúl.

Egy boldog kismamát kell megtalálnom a pláza forgatagában, aki megnyert egy országos tévéshow-t, egy kislányt hord a szíve alatt, és amíg az újságíró pár percet csúszik, a szerelmének vásárol. Sok felkérés, munka közül válogathat, a karrierje szárnyal, költözés előtt állnak. Szeretnének ilyen életet élni? Elhiszem.

- Egy nehezebb időszak után nem könnyű elhinni, hogy jönnek majd időszakok, amikor az ember csak figyel áhítatosan: hű, most minden jó!
- Nem lehet ezt az érzést szóval leírni. Viszont az előszelét, az egésznek a hangulatát mintha előre megéreztem volna... Nem volt külső, racionális oka, csak egészen lassan változni kezdtek a fényviszonyok. Kevesebb lett az árnyék, több a fény, és egyszer csak ott találtam magam a Nagy Duettben, a reflektorfényben, egy igazi örömműsorban. Nagyon szeretek játszani, kipróbálni különböző őrültségeket. Kiderült, hogy a Duett-partnerem, Pachmann Péter is szívvel-lélekkel bele tud feledkezni ebbe a játékba. Megmondom őszintén, nem számítottam arra, hogy mi ezt akár meg is nyerhetjük. Az első adásban ismerkedtünk a helyzettel, de onnantól kezdve azt vettem észre, hogy minden adás végén összenéztünk, hogy úristen, megint nyertünk egy kicsit! Petivel könnyű volt, hatalmas szíve van, gyorsan ráéreztünk egymás szeretetnyelvére.

- Honnan érkeztél te a show-biznisz világába?
- Egy kis Csongrád megyei faluból. Szegeden születtem, de a szüleink szerettek volna olyan környezetben nevelni bennünket a testvéremmel, ami nyugodtabb, biztonságosabb, igazi gyerekparadicsom. Forráskúton találtak egy házikót, oda költöztünk. Egy darabig még bejártam Szegedre iskolába, de egyszer rossz buszra szálltam, ami valahol az autópályán tett le, mobiltelefon nélkül. Akkor úgy megijedtek, hogy átírattak egy helyi iskolába. Kedvünkre csavaroghattunk az erdőben, szántásokon. A nagymamámék tanyán laktak, sokat voltam kint náluk is Csengelén, reggeltől estig kint játszottunk a szabadban. Aztán a Horváth Mihály Gimnáziumba kerültem Szentesre.

- Ez az ország egyik legnevesebb művészeti gimnáziuma, hogy következik ez az erdőben, szántón csavargásból?
- Pici koromtól szerettem a verseket, apu is, anyu is nagyon olvasottak, sokat énekeltünk együtt otthon. Anyu mindig azt mondja, milyen érdekes, hogy két lánya van, az egyik megvalósította azt, ami az álma volt, a másik pedig azt, ami lett. Én énekelek helyette a színpadon, a testvérem pedagógus. Általános iskolában mindenbe belevágtam, hogy ne kelljen otthon tanulni, hihetetlenül vállalkozó szellemű voltam. Jártam kézilabdázni, színjátszó körbe, énekkarba, furulyázni, testépítésre, néptáncra, versenytáncra. Szerettem feszegetni a határaimat. Szentesen szinte mindenki kollégista volt, szuper volt az a két év, amíg odajártam, de végül a szegedi Eötvösben érettségiztem. Az, hogy visszatértem Szegedre, eldöntötte a sorsomat, ott futottam össze egy régi osztálytársammal, aki emlékezett rá, hogy mennyire szerettem régen énekelni, és ajánlott egy amatőr formációt, akik éppen énekest kerestek. Érettségi előtt három hónappal felköltöztem Budapestre. Nem volt sétagalopp az eleje, sokáig kikerekedett szemekkel néztek ránk az emberek, hogy mi a csudát akarunk mi népdalokkal meg néptánccal, és ez mégis micsoda... Ma már sokan nyúlnak hozzá a népzenéhez - talán a mi sikerünkön felbuzdulva -, de akkor a legtöbb rádió hallani sem akart róla. Ezt az ellenállást is sikerült áttörnünk. Már a munka elején feltűnt a zeneszerzőnknek, Harmath Szabolcsnak, hogy népies a hangom, folyton az István, a királyt énekelgetem. Eszébe jutott, hogy van egy ismerőse, aki éppen egy népies projektben gondolkodik. Bemutatott neki, és onnantól kezdve, közösen találtunk ki mindent. Aztán jött a Dalnokok ligája-verseny, ahol felfigyelt ránk az ország. A Százszor ölelj még! volt az első dalunk, amit rengeteget játszott minden rádió. Közel négyszáz fellépésünk volt egyetlen év alatt. Utána jött az Eurovízió, a Forogj világ! című dal, a Ragyogás-turné. Brutális időszak volt, két év kemény munkája ért be hirtelen.

- Az egyik legkiszolgáltatottabb út ma a művészsors - ami a munka természetéből adódóan nyilvánossággal jár -, ezért sokan úgy vélik, tűrni kell mindent, hiszen "ezt vállalták".
- Amikor vége lett a Ragyogás-turnénak, az egyik újság a címlapon hozta, hogy ennyit és ennyit keresett Szilvi és Tomi a turnéval. Egyszerűen beszorozták a nézőszámot a felnőttjegy-árakkal. Abba senki nem gondolt bele, hogy a koncerten több, mint hetven ember dolgozott, vagy, hogy milyen költségekkel jár a saját színpad, a fény, a technika, a fuvarozás, és hogy ilyen szempontból mindegy, hányan látták a produkciót, hiszen mi fix gázsiért dolgoztunk. Ez nem tartozik a közönségre, de ha arról beszélünk, mit jelent ma Magyarországon művésznek lenni, a reális képhez hozzátartozik azt is, hogy egy-egy siker előtt és után ott a csend, a kiszolgáltatottság.

- A ti sikerszériátok mégsem szakmai okokból tört meg.
- Egy magánéleti ponton azt éreztem a színpadon, hogy nem bírom végigénekelni a koncertet sírás nélkül. Önzésnek éreztem, hogy nem adom meg az embereknek, amit eddig, ott állok, de nem szórakoztatok, hanem a saját fájdalmammal vagyok elfoglalva. Ezt nem lehet profizmussal, becsvággyal, kapaszkodással áthidalni. Az a rendszer, amelyik az életben megszabja siker és bukás ritmusát, úgy látszik, mindig mindent kiegyenlít. Elvesz, miután ad, vagy mielőtt elbíznád magadat, emlékeztet rá, milyen esendő vagy. 

- A régiek úgy mondták, kell egy kis levegőváltozás! Te a Föld másik felére utaztál.
- Elhagytak, de nem engedtek el. Szakmailag össze voltunk kötve. A távozásával kártyavárként dőlt össze az életem, a karrierem, az egzisztenciám, fogalmam sem volt, mit tegyek. Volt egy éjszaka, amikor nem vettem észre, hogy reggel lett, nem tűnt fel, hogy eltelt nyolc-kilenc óra, csak ültem a kanapén, folyt a könnyem. Azon a reggelen azt mondtam magamnak, na jó, hát akkor itt az idő, lépni kell. De merre? Hová? Amerikára gondoltam először, de ott nem ismertem senkit. Volt egy angoltanárom, Erika, aki néhány évre hazaköltözött Magyarországra, akkor tanított, aztán visszaköltöztek a családjával Sydney-be. Ő mesélte mindig, hogy Ausztrália milyen álomhely. Vettem egy nagy levegőt, sok év után kinyomoztam a telefonszámát, Erika pedig azonnal azt mondta, gyere, csillagom! Van egy kis szobánk, majd kicsinosítom neked. Úgyhogy 2009. december 31-én éjfél előtt pár perccel megérkeztem Ausztráliába. Pezsgőt bontottunk, aztán dobálni kezdtem le a ruhákat, olyan meleg volt. Hajnalban ültem kint a teraszon, néztem a napfelkeltét, a papagájokat, ahogy ébredeztek, és dörzsöltem a szememet, te úristen, én tényleg Ausztráliában vagyok!

- Azt mondtad, Forogj világ!
- Szó szerint, mintha inverz világba kerültem volna, másik irányba csökkent a hold, másik irányban folyt el a víz, másik irányba kapcsolódott fel-le a villany. Tényleg gyógyító ereje volt, mintha maguktól simultak volna el körülöttem a dolgok. Szembe jött egy pultos munka, ami nagyon jó volt, mert napközben tudtam mellette tanulni. Egy ismerősöm barátjának a felesége modellügynökséget vezetett, győzködött, hogy tegyek egy próbát. Bár a húszas éveim végén jártam, összeállítottam egy modellkönyvet, és ebbe is belevágtam. Hívtak bemutatókra, reklámfilm-forgatásokra. Hamarosan egy kis lakást is bérelhettem. Erika akkor is mellettem állt, mintha a második nővérem lett volna. Sok mindent meg kellett bocsátani magamnak, hogy miért hagytam, miért tűrtem a dolgokat addig, ameddig. Rá kellett döbbennem arra is, hogy a fizikai menekülés nem elég, ha belül nem történik meg a valós elengedés. Ez számomra annyira nehezen ment, hogy végül fogta az élet, és elvágta. Mégpedig úgy, hogy szétvágtam a tenyerem. Feküdtem a kórházban Ausztráliában, sírtam a barátnőmnek a telefonba, hogy miért történik ez velem, hát nem kaptam még eleget? És akkor ő nagyon bölcsen azt mondta, nem vágtam el egyszer s mindenkorra egy köteléket, ezért az élet megtette helyettem. Ott, akkor a kórházban rengeteg minden átértékelődött bennem.

- Odakint tudtak arról a Szilviről, aki itthon voltál?
- Az apartmanházban, ahol laktam, lett egy jó barátom, Cameron. Beszélgettünk a teraszon, kérdezte, otthon mivel foglalkoztam. Mondtam neki, hogy énekelgettem. Másnap megint összefutottunk, és ő rám meredt: énekelgettél? Beírtam a neved a Google-ba és... Uramisten! Te sztár vagy! Jót nevettünk. Ugyanez megismétlődött néhány évvel később Angliában a munkahelyemen, amikor az áruházi részleg vezetője megkérdezte, eredetileg mivel foglalkozom. Mondtam, énekesnő vagyok. Teljesen kész volt attól, hogy fenn vagyok a Wikipédián. Én oda ismeretlen lányként mentem, nem hallottak rólam a médiából, azt a lemeztelenített valómat ismerték meg, aki valóban vagyok, ami akkor számomra hatalmas ajándék volt. Amikor először felszálltam a gépre, hogy a Föld túlsó felére utazzak, azt hittem, kiszakad a lelkem. Úgy voltam vele, hogy kinyitom magam teljesen, és azt mondtam a Jóistennek, hogy most akkor itt vagyok, legyen úgy, ahogy szeretnéd, majd próbálok figyelni.

- Könnyebb beállni a pult mögé, és legyőzni az egót ott, ahol senki sem ismer, mint itthon, ahol mindenki?
- Az én egómat már az itthoni krízis megtörte, odakint nem volt vele sok teendőm. Tényleg át tudtam élni az érzést, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Az új környezetben új kihívások vártak. Amikor lejárt a vízumom, Londonba költöztem. Mindenki azt mondta, á, felejtsem el, hogy én a luxusdivat világában akarok dolgozni. Magam is meghökkentem, ahogy a többlépcsős interjú után milyen világba csöppentem. A Selfridgesben arab svejkekből, hercegnőkből, világsztárokból állt a vendégkör, Rihanna, Beyoncé, Madonna is vásárolt nálunk, ő például lezáratta az áruházat, amikor jött. Sokat tanultam ott az alázatról és önmagamról. Aztán egy nap lementem ebédelni, elsétáltam a kiállított hatalmas tévé előtt, éppen egy koncertet mutattak. A semmiből tört rám az érzés, milyen is volt ott állni a színpadon... Végre nem félelemmel töltött el ez az érzés, hanem vággyal, újra vággyal! Felhívtam a barátnőmet, hogy itt az idő. Tudtam, hogy hatvanhatmillió kérdés lesz, de úgy éreztem, már kész vagyok szembenézni azzal, ami következik, mert újra ott van bennem az adni vágyás. A visszatérés érdekelte a médiát, de utána jött egy csend, amivel nem tudtam mit kezdeni. Hiába van az ember háta mögött több, mint tíz év siker, ha szólóelőadóként tér vissza, az majdnem olyan, mintha a nulláról kezdené. Ezt is végigjártam. És most itt vagyok, augusztus 27-én sok-sok év után újra nagykoncertem lesz Budapesten, Végtelen Ragyogás címmel, amire nagyon készülünk.

- Az ember lépdel az útján, aggódik, jó irányba viszi-e, aztán másra gondol, és egyszerre megérkezik.
- Megtaláltam újra azt a lányt, aki tizenkilenc éves koromig voltam. A NOX ideje alatt mindenre ügyelnem kellett. Most az önfeledtség és a szabadság korszakát élem. Ausztráliában még nem álltam készen egy új kapcsolatra, Londonban már azt képzeltem, hogy igen, de utólag úgy látom, hogy inkább csak a harmincadik születésnapom miatt pánikoltam. Igazán akkor lettem kész az új szerelemre, amikor itthon, tele tervekkel, kijelentettem a barátaimnak, hogy köszönöm szépen, most nekem nem kell kapcsolat. Hasonló lelkiállapotban érkezett a párom abba a házibuliba, ahol végre megismertük egymást. Beszélgettünk egész éjjel, minden tét nélkül, őszinte kíváncsisággal. Olyan jól sikerült ez a megismerkedés, hogy most, több, mint két évvel később, a kisbabánkat várjuk. Hiszek benne, hogy egy szülő a saját életével tud a legjobban tanítani. Egyszer majd elmesélem a kislányomnak, milyen utat jártam be, hátha sikerül őt néhány felesleges és fájdalmas lépéstől megóvni.

2016. július 6.
Nők Lapja