A szív tánca
Létezik egy táncegyüttes, amely alig két és fél éve alakult, és amelynek karrierje üstökösként kezd felívelni. A HuNKuN DaNCe talán annak köszönheti sikerét, hogy modern, és közben a magyar tánchagyomány őserejére épít. Az alapító Torma Zsolt huszonöt éves táncos szakmai pályafutásának tapasztalatait felhasználva gondolt egy nagyot, maga köré gyűjtött néhány nagyon tehetséges fiatalt - és szárnyalni kezdtek. Megnyerő előadásmódjukat, magával ragadó tánctechnikájukat a mai kor követelményeinek megfelelően alakítják. Előadásuk show jellegű, viszont mélységében a tradíciót tükrözi. Ez a kettőség ötvöződik a színpadon.
- 2007 szeptemberében alakultunk azzal a céllal, hogy tánccsapatunk megismertesse a világgal a Kárpát-medencében található tánchagyományaink ezer-és ezerféle arcát - mondja Torma Zsolt. - Nagy terveket és álmokat jelent ez a kis csapatunknak, ám az eddig elért eredményeink csak tovább erősítették bennünk a hitet. Magyar, Európa - és világbajnoki címeket is szereztünk showtánc kategóriában, majd szerződést kaptunk a Fővárosi Nagycirkuszba.
- Az lenyűgöző, amikor egy táncosnak alig lehet követni a mozdulatait, keze, lába gyorsaságát, de amikor interjú készül, ez a gyorsaság már nem feltétlenül előny... Egy pillanatra megállhatnánk ott, hogy világbajnokok lettetek? Hogyan is történt ez ilyen villámsebesen?
- Még nem voltunk egyévesek, amikor 2008 júliusában részt vettünk a showtánc-világbajnokságon New Yorkban, amit meg is nyertünk. De nem is ez a legnagyobb kihívás, hanem az, hogy egyáltalán létezünk, hiszen ez már a harmadik felállás a csapat életében, úgy is mondhatnám, hogy két év alatt immár harmadik generációs a HuNKuN DaNCe.
- Showtánc. Olyan ez, mint Michael Flatley-nek az ír néptáncból kifejlesztett, világszerte nagy sikert aratott showműsora?
- Van hasonlóság, de a különbség is nagy, hiszen mi a magyar néptáncot használjuk fel a szórakoztatásra. Persze e célból több próbálkozás is létrejött már, ilyen az ExperiDance, vagy a Presidance. Gyakorlatilag ugyanazokat a táncelemeket dolgozzuk fel, mint ők, mi azonban nem vagyunk annyian, és különböznek a számaink is. Összességében tehát mást viszünk a színpadra, s ez alatt főképp egy egyértelműen mai hangzásvilág értendő. Ha van is népdalfeldolgozásunk, nem az eredeti formáját mutatjuk a zenének, sokkal inkább a mai kor ízlésének megfelelően alakítják a zeneszerzőink, Czomba Imre és Kulcsár Attila, mert úgy ítéljük meg, hogy könnyebb befogadni. A célunk, hogy az archanikus táncokat közel hozzuk a mai kor ifjúságához. A legvégső cél pedig maga az indítónk, ami közös valamennyiünk számára, akik ma alkotjuk a csapatot: mégpedig, hogy imádunk táncolni. Nemrégiben újra átalakultunk, ebben a felállásban nagyon új a csapat. S hogy kik a társaim? Román Katalin és Adamovich Ferenc alapító tagok mellett Kordoványi Dóra, Gyimesi Petra és Horváth Csaba személyében természetesen az ország tehetséges táncosait igyekeztem összehozni.
- Fiatalok vagytok valamennyien, de úgy tudom, hosszú évek tanulmányai, munkája van már mögöttetekm sokfelé és sokfélét táncoltatok. Valamennyien tanítványai voltatok Zsoltnak?
Gyimesi Petra: Valóban, az is összeköt minket, hogy a Tálentum táncművészeti szakközépiskolában tanultunk tőle néptáncot, itt öt éven keresztül sajátítottuk el a különböző táncművészeti műfajokat. Mindannyian tanultunk az elméleti tárgyak mellett balettet vagy modern táncot, jazzt, akrobatikát, szteppet, társas táncot, igazából szinte mindegyik táncműfajból valamit.
Adamovich Ferenc: Többünk pedig diplomát is szerzett már a Táncművészeti Főiskolán. Én dolgoztam már színházakban, felléptem a NOX együttes koncertjein, számos nagyobb hazai produkcióban, illetve állami rendezvényeken. Most pedig az a legnagyobb álmom, hogy a csapatot sikerre vigyük.
Román Katalin: Én is mindegyik műfajba belekóstoltam, de eredetileg nekem fő irányvonalam a sztepptánc. Úgy is kerültem a csapatba, hogy Zsolték kerestek egy olyan lányt, aki szteppel, szerették volna ugyanis a magyar ritmusokat és a sztepptáncot ötvözve érdekesebbé tenni a műsort. Ám ez átalakult, most többet néptáncolok, mint szteppelek. Ez persze mindenkinek nagy kihívás, mert más és más az erősségünk.
- Meddig lehet ilyen intenzitással táncolni?
Kordoványi Dóra: Azt mondják, addig lehet táncolni, ameddig a táncosnak bírja a teste. Én viszont azt gondolom, hogy bár lehet, hogy ez igaz, de szerintem addig bírja a testünk, ameddig tart a szenvedély. Azt tervezem, hogy még legalább húsz évig színpadon táncolok.
Torma Zsolt: Nem szeretnék nagyzolni semmiképp, visszatérve az előbbi mondatomra, hiszen sok tehetséges táncos van ma Magyarországon. Szívesen dolgozom együtt olyanokkal, akikkel a próbateremben könnyen meg tudom értetni magam, és nagyobb eredményt tudunk elérni az összetartás és összhang szempontjából is.
- Régóta dédelgetett terv volt, hogy létrehozz egy csapatot?
- 2005-ben a NOX együttes Ragyogás, majd 2007-ben az Örömvölgy című koncertsorozatot koreografáltam, s abban táncoltunk. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy igazán jó lenne egy önálló csapattal felállni, önálló műsort készíteni, és nemcsak háttértáncosként részt venni különböző produkciókban. Amikor a NOX másfél évnyi szünet után visszatért a népi vonalhoz, újra megkerestek és felkérést kaptam arra, hogy elkészítsem a zenekar MOST! című koncertturnéjára a koreográfiákat. Szép feladat volt.
- Voltaképpen eléggé kézenfekvő az együttműködésetek, hiszen hasonló a hangzásvilág, s főképp cél működtet titeket és őket is: a zenei és tánchagyományok mai korba átmenthető részét kívánjátok összegezni, felmutatni.
- Igen, van ebben jócskán hagyományőrzés. És virtus is. Amikor elindultunk a showtánc-fesztiválsorozaton, ami Siófokon kezdődött és New Yorkban végződött, már a Horvátországban zajló Európa-bajnokságon nemcsak a közönség, hanem a többi tánccsoport kedvencei is lettünk. Amikor a tengerparton sétáltunk, s vetélytársak szembe jöve megláttak minket, elkezdték csapkodni a lábaikat, ahogy tőlünk látták. New Yorkban az afroamerikai közönség felugrott a székből, amikor befejeztük a számunkat. Nekik a vérükben van a testdobolás, és ez nagyon nagy divat most Amerikában, úgyhogy bejött nekik, amit tőlünk láttak. Elismerően nyilatkoztak rólunk a New York-i zsűri tagjai is, azt mondták, hogy még nem láttak olyan táncot, ami ilyen energiát sugároz, ezért is ítélték nekünk oda a legenergikusabb produkció különdíját is.
- Ezek után mégsem kaptatok meghívást Las Vegasba...
- Pedig az lenne az egyik szép álom. Az lehet talán az igazi eredmény, ha sikerülne nekünk külföldön is mind többet fellépni. Ez végül is kezd összejönni, hiszen idén január 14-én, Berlinben a 2010-es mezőgazdasági világkiállításon, amelyen hazánk volt a díszvendég, Magyarország kulturális képviseletében menedzserünk, a műsort szervező Horizont Rendezvényszervező Iroda meghívására többek között mi léptünk fel, mi kaptuk azt a megtisztelő feladatot, hoy a gála megnyitóműsorát adhassuk. Ez a kis ország, amely ennyi kulturális kinccsel rendelkezik, megmutatta, hogy képes egyszerre tradicionális s modern is lenni. Közel ötezer szerencés nemzetközi vendég láthatta élőben a showműsort.
- Igen, hozzánk is eljutott a hír, hogy hatalmas sikert arattak a magyar fellépők, mellettetek olyan művészek, mint Mága Zoltán s az Angyalok, Szabó Sándor tárogatóművész, a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, Bangó Margit Kossuth-díjas énekesnő, a Princess hegedűtrió, illetve Horváth Gyula Köztársasági Érdemmel kitüntetett prímás gálaműsora.
- A németek, de mások is azt mondták, hogy ezen világkiállításon ilyen megnyitó még nem volt, s ezentúl ez lesz az etalon! A következő megmérettetésünk a közelgő Budapesti Cirkuszfesztivál lesz. Bízunk abban, hogy teljesül az álmunk, egyszer mindenképpen egy nagyon ismert helyen szeretnénk fellépni. Addig is csodálatos érzés minden egyes fellépés, hiszen akkor azt csinálhatjuk, amit szeretünk. Nincs jobb kifejezés rá: megvalósíthatjuk magunkat, ez az önkifejezésünk legmegfelelőbb formája. A jelmondatunk pedig, hogy "Szeretem a táncom, ez a hivatásom", már angolul is megszületett: "Dance is a passion, that is my profession."
2010. március
Természetgyógyász |