Mindenkinek szüksége van legalább egy barátra!

Nehéz kérdés arra válaszolni, hogy vajon mit gondolnak rólunk az emberek, esetleg milyen lehet a mi barátunknak lenni. Attól féljetünk, hogy rossz választ adunk, pedig nincsen recept. Ahogy Szilvinél sem volt, de az üzenetét fogadják tőle és tőlünk újévi útravalónak!

- Mesélnél a legjobb barátodról?
- Ő Kuczera Barbi, aki a zenekarunk tagja. Naponta hatszor-hétszer beszélünk telefonon és tényleg elválaszthatatlanok lettünk az elmúlt egy-másfél évben.

- Hogy ismerkedtetek meg?
- Ő a NOX hegedűse, lassan már két éve. Nagyon sokáig nem nyitott felé, de igazán én sem felé. Azt hittem amolyan visszahúzódó, csendes típus, közben pedig kiderült, hogy nagyon-nagyon egyformák vagyunk.

- Milyen ember?
- Iszonyatosan nagy az igazságérzete, hihetetlenül őszinte, érzékeny, és mindig lehet rá számítani. Minden pillanatban, éjszaka, de még a legváratlanabb pillanatokban is.

- Miként barátkoztatok össze?
- Igazából már nem is emlékszem, hogy honnan indult el ez az egész. Talán elmentünk esténként dumálni, kávézni, kajálni, vásárolgatni, és utána egyre többször kerestük egymás társaságát - a NOX-on kívül is. Egyre nyitottabban kezdtünk egymáshoz viszonyulni, és egy idő után annyira, hogy most már az anyukám után ő lett a második bizalmasom.

- Gyerekkori barátok?
- Gyerekként mindig az olyanokat vonzottam, akikkel valami baj volt. Tudod, az a gyerektípus, aki a rosszaságok között köt ki. Szeretnek rosszalkodni, nem kifejezetten a tanárok kedvencei, túlságosan szókimondóak, nyitottak, és én mindig ilyen gyerekekkel voltam körülvéve. Például volt az általános iskolában egy nagyon jó barátnőm még Szegeden, amikor ott laktunk. Napközisek voltunk, és volt egy napközis tanárbácsink, Titkos Lajosnak hívták. Közel járt a nyugdíjhoz, amikor bennünket tanított. Nagyjából öt-hat éve lehetett még a visszavonulásig. Egy alkalommal a szülői értekezleten mondta a szüleinknek, hogy: "Drága anyukák, ha nem akarják, hogy idő előtt nyugdíjazzanak, akkor vegyék ki a két lányt a napköziből!" Vagyis szerettem viccelődni, de alapjában véve könnyen barátkoztam mindenkivel.

- Hogyan lehetséges - ha egyáltalán lehet - kiszűrni azokat, akik csak a hírnév miatt keresik a társaságod és a barátságod?
- Valójában nem igazán járok más körbe, mint a NOX. Azáltal, hogy Barbi a legjobb barátnőm, és Tomi szintén a topkategóriás barátok között, továbbá a másik barátnőm, akit szintén imádok, rengeteget beszélünk, és sok időt töltünk együtt, a sminkesem, Ági. Annyira körön belüliek ezek az emberek, és amúgy sem járok olyan helyre, ahol effektív nem szakmabeliekkel tudnék összebarátkozni. A többi barátom pedig még az iskolából való, közép-és általános iskolából maradtak meg. Olyan, aki nem szambabeli és az elmúlt két évben ismertem meg, nincs is.

- Milyen lehet a barátodnak lenni?
- Hűha, jó kérdés, nem tudom, ezt talán Barbitól kellene megkérdezni. Azt hiszem, fontos, hogyha szeretek valakit, akkor azt nagyon szeretem, és mindent megtennék érte.

- És ha már ezt feszegetjük: milyen barátnak tartod magad?
- Még jobb kérdés... Szerintem, lehet rám számítani, tudok titkot tartani, sokszor volt, hogy én voltam a lelki szemetesládája a fél iskolának, és úgy érzem, ha valaki problémával vagy komolyabb kérdéssel fordul hozzám az élet dolgaival vagy bármivel kapcsolatban, akkor tényleg maximálisan figyelek rá, és próbálok segíteni a saját felfogásom, élettapasztalatom alapján, hogy én mit tennék az ő helyében.

- Volna még valami okosságod a barátságról?
- Nagyon fontos dolog. Sokan azt mondják, hogy nem annyira, de szerintem alapvető, hogy az embernek legalább egy olyan barátja legyen, akit bármikor felhívhat, akire mindig számíthat, akihez bármikor fordulhat, akármilyen baj és/vagy öröm esetén. Mindenkinek szüksége van barátra, legalább egyre!

2007. január 2.
sorry!