"Ilyennek szeretem őket" - Péter Szabó Szilvia vall macskákról

Sok helyen, sokféle aspektusból megismerhettük már a nagyon csinos, a méltán népszerű Péter Szabó Szilviát. Azt azonban kevesen tudják a tavalyi Eurovíziós Dalfesztiválon az előkelő tizenkettedik helyen végző NOX együttes énekesnőjéről, hogy milyen érzelmek fűzik az állatokhoz, hiszen szoros programbeosztása miatt idejéből csak akkor jut rájuk több, ha hazatér oda, ahonnan elindult.

- Mikor kapta élete első macskáját?
- Az már bizony nem tegnap volt. Olyannyira, hogy utána is kell számolnom. Azért persze emlékszem, hatodik osztályos általános iskolás, azaz tizenkét éves voltam. Akkor költöztünk Forráskútra.

- Hogyan került Önökhöz a cica?
- Az akkori tánctanáromtól kaptam. Volt egy nőstény macskája, amelynek kölykei születtek, s abból egyet nekem ajándékozott. Szaffi volt így életem első bársonytalpúja, amely örökké emlékezetes marad emiatt. De már csak azért sem lehet elfelejteni soha, mert ritka aranyos kismacska volt. Persze tudom, minden állatkölyök zabálnivaló, és mindenkinek a sajátja a legaranyosabb, s legszebb, de mégis így érzem.

- Most viszont, ha jól tudjuk, hét cica van a háznál.
- Így igaz, ezek a sajátjaink. Szaffi kinti macska volt, így aztán könnyen vemhes lett. S ha már megtörtént a dolog, megtartottuk a kölykeit is, hirtelen annyira hozzánk nőttek. Persze nem minden cicánk tőle származik. Van, amelyik csak odatévedt. Kint tartott macskáknál sajnos nehéz az állandóságot biztosítani sok tekintetben...

- Budapesten van most macskája?
- Jelenleg nincs. Volt egy, itt élt velem állandó kis társként, de úgy éreztem, nem túl jó érzés számára az állandó távollétem. Ezért inkább hazavittem őt Forráskútra.

- Mivel próbálta pótolni számára a Gazdi hiányát?
- Mivel akkor nem főztem, ezért a legtöbbször macskaeledelt vettem neki. Próbáltam a kedvében járni a legjobb falatokkal, és a komfortérzetének maximális kielégítésére törekedtem. Érdekes volt összehasonlítani őt az otthoni macskákkal, hiszen szemmel láthatóan nem tudta kellőképpen lemozogni a sok finomságot. Nem azt mondom, hogy kövér volt, csak kicsit más, mint az otthoniak. Végül megsajnáltam, s gondoltam, Forráskúton jobb helye lesz. Igazam lett, így utólag örülök a döntésemnek. A cica is jól érzi magát, kiválóan megtalálta a helyét az új életforma mellett.

- Nem hiányzik egy négylábú lakótárs?
- Nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy nem. Persze, hogy hiányzik úgy általában az állatok közelsége, annak, aki állatok között nőtt fel, s hozzátartozott a mindennapjaihoz az állatokkal való törődés. De felelősen kell gondolkodni! Tisztában vagyok azzal, hogy nem tudnék maradéktalanul mindent megadni az állatomnak, bármiről is legyen szó. Minden állattal sokat kell foglalkozni. És ezt a szabadidőmben megtehetném, de mivel nagyon kevés üresjáratom van, ez nem lenne elegendő számára. Nemrég ugyan gondolkodtam azon, hogy magamhoz veszek egy kiskutyát. Főleg a kistermetű fajták vonzanak, mint például a bichonok. De róluk még többet kell gondoskodni, mint egy macskáról, elég ha csak a szükséges napi sétákra gondolok. És higgye el, tényleg nem a lustaság beszél belőlem! Aki ismer, az tudja: ha valamit vállalok, akkor azt teljes odaadással, maximális erőbedobással végzem. Az állattartás sem lehet kivétel ez alól, még ha sokan ezt másként gondolják is.

- Meddig bírja állat nélkül?
- Most még kénytelen vagyok mellőzni őket, de majd ha kertes házban élek, akkor nem lesz akadálya annak, hogy mind macska-, mint pedig kutyatulajdonos váljék belőlem. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az állatok igénylik a törődést, akárcsak mi, emberek. Főként a kutyával kell rengeteget törődni. A macska kissé más természetű, de ilyennek szeretem őket is.

- Milyennek kell lenni egy macskának, amelyet Ön szeret?
- Mindegyiket szeretem, hiszen rendkívül érzékeny, egyúttal aranyos állatok. Egész egyszerűen olyannak kell lennie, amilyennek a természet adta. Emellett izgalmas, hogy mindegyik más és más. A pesti cicám is egy teljesen külön világ volt. Igényelte a szeretgetést, de csak akkor, amikor ő úgy gondolta, hogy simogatásra vágyik. Így volt ez a játékkal, s nagyjából mindennel. Ez így természetes náluk. Persze amikor nekem nem volt kedvem játszani, addig bökdöste a kezem, addig dorombolt, amíg rá nem vett.

- És milyenek az otthoni cicák?
- Ők már kicsit vadócabbak, de számomra ugyanolyan szépek. Az udvari cicáknak sok mindennel meg kell küzdeniük az életben, sok kellemetlen impulzus is érheti őket, ezért nem annyira kézhez szokottak, mint egy lakásban tartott állat.

- Ki gondozza őket?
- Elsősorban az édesanyám.

- És amikor Ön is otthon van?
- Akkor persze közösen. Nálunk élményszámba megy a macskaetetés. Az egy külön napirendi pont! Ennek megvan a maga ideje, és ezt nemcsak mi tudjuk, hanem a négylábúak is. Ha máskor nem is, de akkor hirtelen előkerül mindegyikük, s kezdődik a falatozás. Sokszor ilyenkor a szomszédok macskái is átjönnek, de nálunk mindenkinek jut a finom falatokból. Külön-külön ott állunk mindegyik felett, hogy evett-e eleget.

- Kutyájuk nincs Forráskúton?
- Jelenleg nincs. Régebben volt egy kistermetű, de most egyrészt a sok macska miatt sem szeretnénk másikat, másrészt pedig kár lenne édesanyám aprólékos gondossággal művelt sziklakertjéért és rózsabokraiért.

- Önnek azonban nem csak ezekkel a négylábúakkal volt kapcsolata. A NOX egyik klipjében farkasokkal szerepelnek együtt. Netán vonzódik a vasállatokhoz is?
- Az igazat megvallva félek tőlük. A vadállatok közül a legtöbb lenyűgüz: gyönyörűek, s órákig el tudom őket nézni, de csak ketrecen át.

- Mi a helyzet a nagytestű kutyákkal?
- Azoktól is tartok egy kicsit. Főként a termetük miatt. Biztos a mindennapos híradások hatásának is köszönhető, de azért benne van az emberben, hogy a kutya őse mégiscsak a farkas.

- Van esetleg valami rossz emléke a kutyákkal kapcsolatban?
- Valóban van. Egy alkalommal kerékpárrral közlekedtem a faluban, és a bokám bánta egy eb nem megfelelő módon való közeledését. De kötődik más rossz emlékem is hozzájuk. Volt a faluban egy kutya, a Koloncos. Mindenki csak így hívta őt, az utca sarkán lakott. Még most is mosolygok, ha visszagondolok rá. Nem volt valami barátságos eb, ezért a nyakába kötöttek egy nagy fadarabot - ahogy ez faluhelyen szokás volt -, s ha a fadarab nyugalomban volt, akkor mi is biztonságban érezhettük magunkat. Ha viszont támadott, akkor a kolonc megakadályozta őt a mozgásban.

- Ezeket a dolgokat azért lehetne orvosolni, nem gondolja?
- Persze. Be kellene zárni a kapun belülre ezeket az állatokat. Ennyire egyszerű lenne. Miért jó az, ha mindenkit megtámad? Ilyen az állattartási kultúránk. De meg is fordíthatjuk ezt a kérdést. Sok híradáson megdöbbenek, hogy kiirtanak egy kutyát, mert megharapott egy idegen betolakodót. Hát könyörgöm, az a dolga, hogy őrizze a portát! Miért ment be az illető? Még ő van felháborodva? Komolyan felkavarnak ezek az esetek. Nagyon primitív dolognak tartom.

- Mit lehetne tenni ez ellen?
- Semmit. Ha a jogszabályok ennyit engednek... Leginkább az embereknek kellene rájönni, hogy mit lehet tenni, illetve mit lehet megengedni, és mit nem. Nemcsak a társadalomban, hanem az állatokkal szemben is. Ezt a legapróbb lépéstől elkezdve értem, például tarthatunk-e állatot vagy sem. Az is nagy probléma, hogy sokan nem tudják, mit vállalnak egy állattal, s nem gondolják át, hogy ez az állat élete végéig szóló kapcsolatot kell, hogy jelentse. Sokszor rossz a fajtaválasztás is. Sajnos nemritkán vagyok tanúja az utcán olyan megdöbbentő jelenetnek, amely után joggal kérhetném számon a tulajdonostól a látottakat. Amíg ez nincs törvényileg korrekt módon szabályozva, addig mit várunk?

- A macska mellett melyik a kedvenc állata, ha egyet is ki lehet emelni közülük?
- Noha tényleg szeretem a legtöbbjüket, de nálam a ló különleges helyen áll.

- Miért pont a ló? Nem azt mondta, hogy fél a nagytestű állatoktól?
- Dehogynem. Így van ez a ló esetében is, de mégis! Egyszerűen lenyűgöz az ereje, a kecsessége. Csodaszép állat, amely - ha tudnak vele bánni - nagyon kezes. A ló valahogy nagyon "egyben van".

- Önt mire tanították meg az állatok?
- A feltétel nélküli szeretetet és ragaszkodást emelném ki. Már a kölykök is mindent megértenek, s azt fogadják el, amit kínálunk nekik. Ez csodálatos.

- Azt tartják a nők inkább hasonlítanak a macskákra. Osztja ezt a vélekedést?
- Igen. A cicák akárcsak a nők, nagyon tudnak hízelegni, sokszor kelletik magukat. Azt hiszem az állatok közül leginkább rájuk hasonlítunk.

- És a férfiak?
- Ők a kutyákra.

- Kutya-macska barátság?
- Igen.

- Ahogyan természetes?
- Így van...

2006. május
MACSKAMÁNIA