Stílus és Lendület interjú
- Mennyit változtak az elmúlt közel öt évben?
Nagy Tamás: Megmaradtunk ugyanolyannak, mint mikor elkezdtük. A zenekarnak most nagyon jól megy, nagyon sokan szeretnek bennünket, de ettől még ugyanazok a vidéki gyerekek vagyunk, mint korábban. Talán éppen ezért is szeretik a NOX-ot annyian, mert kézzelfogható közelségben érzik magukat hozzánk.
- Ezért maradtak egyedülállóak a zenei életben?
Péter Szabó Szilvia: Igazából minden közrejátszott abban, hogy nem lett vetélytársunk. Emlékszem, mikor először színpadra léptünk hat-hét hónapig próbáltunk, szerveztünk, gyakoroltunk. Soha nem volt olyan koncertünk, amelyikre kevésbé lelkesen készültünk volna. Nagyon fontosnak tartjuk a színpadi alázatot, csak ez tarthatja a csúcson az embert. Sokan elfelejtik, hogy az előadó van a közönségért, és nem fordítva. És ha valamit rosszul csinálsz, akkor egy pillanat alatt leeshetsz.
- Nem fárasztja önöket a megfelelési kényszer?
P.Sz.Sz.: Minden ember életében előfordul, hogy rossz periódusa van, vagy bal lábbal kel föl. Mégis fontos, hogy ha például az utcán odajön hozzám egy kislány, ő ezt ne érezze rajtam, mert egy ilyen alkalom számára egyszeri és megismételhetetlen. Ezt soha nem szabad elfelejteni.
- Vannak olyan emlékezetes pillanatok, amelyek segítenek átlendülni a nehéz időszakokon?
P.Sz.Sz.: Velem sokszor előfordul, hogy koncert előtt úgy ülök be az autóba, mint egy gép, de amikor meghallom a kapunyitást, és látom, hogy jön a közönség, akkor mintha elvágták volna az addigi búskomorságomat. Amikor pedig elindul a felvezető zene, és ott vagyok a színpad mellett, valahogy mindig azt érzem, hogy úristen, itt állok az álmom közepén! És ez mindig erőt ad, bármennyire is rossz a hangulatom. Csak felmegyek a színpadra, és mintha megszűnne létezni a világ.
N.T.: Soha nem fogom elfelejteni a következő történetet. Kiskunhalason voltunk és kint dedikáltunk addig, míg az utolsó ember ki nem ment az ajtón. Csakhogy ott a rajongók többsége kisgyermek volt, föl sem érték az asztalt, csak néztek ránk a nagy mandulaszemükkel, és mosolyogtak. Ez akkora erőt adott, hogy hazáig erről beszélgettünk, és alig vártuk már a következő hétvégét, a következő állomást.
- Csakhogy ezek a rajongói szemek sokszor nemcsak vidámak...
P.Sz.Sz.: Tavaly karácsonykor volt egy jótékonysági koncert egy bevásárlóközpont tetején, ahol a Kézenfogva Alapítványnak gyűjtöttünk. Az egész esemény olyan mélyen hatott ránk, hogy megfogadtuk: ha lehetőség lesz rá, akkor idén is segíteni fogunk az alapítványon. Ilyenkor mindig felszabadul az ember, épp ezért sajnáljuk, hogy még mindig nem adhatunk annyit, amennyit igazából szeretnénk.
- Közéleti személyiségnek lenni felelősséggel jár. Kiváltképp igaz ez önökre, hiszen a NOX-on keresztül ismeri meg nagyon sok fiatal a népzenét...
P.Sz.Sz.: Mindenki felelős azért, amit a felnövekvő generációnk mutat. Van úgy, hogy az anyuka jön a koncertre a gyerekével, és azt halljuk tőle: a lány vagy a fia ránk akar hasonlítani. És ha azt látná, nem úgy viselkedünk, nem vagyunk méltók arra, hogy példaképek legyünk, akkor összedőlne benne egy világ. Ez pedig sokszor csak apróságokon múlik.
- Mennyiben befolyásolják a közelgő ünnepek a zenekar fellépéseit?
N.T.: A karácsony és főként a szenteste számunkra szent és sérthetetlen. Ám december 21-én a MOL ajándékaként lesz egy "zártkörű" koncertünk, amelyre a MOL-tól lehet belépőt nyerni. Nagyon készülünk erre a szuperprodukcióra, hiszen a DVD-nk is e fellépésből készül majd. Igazi különlegességekkel várjuk a közönséget, például begurul majd egy hatalmas tűzgolyó a színpadra. Aki eljön a koncertre, egy beléptető fotórendszer segítségével viszontláthatja majd magát a koncertfilmen is.
- Mint egy valóra vált álom...
P.Sz.Sz.: Vallom, hogy merjünk nagyot álmodni! Hiszek abban, hogy ha valaki valamit a fejébe vesz, és azt elhiszi, akkor az megvalósul. Saját példám is ezt bizonyítja, hiszen egy 2500 lelkes faluban arról ábrándoztam, hogy sikeres énekesnő leszek. Tudom, akkor sokan nem bíztak ebben, de én kitartottam.
N.T.: Reméljük ez még nem minden. Az Eurovíziós Dalfesztivál után kinyíltak előttünk a kapuk, most "csak" be kell lépnünk ezeken. Komoly felkéréseket kaptunk, úgyhogy, ha minden jól megy - bár erre Szilvi mindig azt mondja: a sors már eldöntötte, mi fog velünk történni -, akkor révbe érünk. Szeretnék egyszer úgy hazarepülni Budapestre, hogy az óriásplakátok azt hirdetik: újra itthon van a NOX, és koncertezik.
2005. december
Stílus és Lendület |