Engesztelő csokik

Először a próbateremben találkoztak, és semmit sem tudtak egymásról. Eltelt négy év, Szilvi és Tomi szinte minden percet együtt tölt, persze munkával.

- Úgy hallottam, hogy még a szabadidejükben is találkoznak.
Tomi: Igazából alig van szabad időnk. De ha nem sietünk fellépésre, koncertkörútra, vagy stúdióba, akkor interjúra megyünk, vagy fotózásra, tehát ismét együtt töltjük az időnket.

Szilvi: Azért nem vagyunk sülve-főve együtt, néha sikerül "visszavonulnunk".

Nehéz volt "összecsiszolódni"?
Szilvi: Valójában nem. De meg kellett "tanulnunk" egymást. Jól kijövünk, de civódás azért előfordul. Becsülöm Tomi kitartását, de előfordul, hogy úgy érzem, túlságosan aprólékos, s olyankor bizony vitatkozunk. Tomi nagyon érzékeny, "finoman" kell vele bánni. Igyekszem elkerülni, hogy megbántsam, de ha véletlenül mégis megteszem, azonnal megpróbálom kiengesztelni. Nem tudok feszültségben élni, rossz hangulatban dolgozni. Az a típus vagyok, aki azonnal szereti tisztázni a félreértést. Ha napközben összekapunk, este még felhívom Tomit, hogy rendbe tegyük a dolgokat. Szerencsére ő sem haragtartó. Egy apró mosoly is megteszi vagy egy szelet csoki.

Tomi: Sok időt töltünk együtt, örülök a közös munkának. Tényleg megismertük egymást, a színpadon elég, ha egymásra nézünk, már a tekintetből is értjük, mire gondol a másik. Szilvi említette, hogy egy mosollyal is ki lehet engem engesztelni. Ez rá is igaz, ha látom rajta, hogy valami bántja, szomorú, csak intek, és megváltozik minden. Igyekszem mindent elkövetni, hogy enyhítsem a feszültséget. Mindig másként veszem le a lábáról: hol odamegyek hozzá, és adok egy puszit, hol pedig kap tőlem egy finom párizsikockát.

- Kértek tanácsot egymástól?
Szilvi: Például, ami az öltözködést illeti, igyekszem határozottan fellépni. Legutóbb Krétán nyaraltunk, s Tominak megtetszett egy ing. Persze bizonytalan volt, mire közöltem vele: vagy megveszi, vagy "megfojtom", mert igenis, kell az ing, jól áll neki! Megvette...

- Miben különböznek?
Szilvi: Tomi "rendmániás". A lakásában minden szép katonásan sorakozik. Mindennek megvan a helye. Nagyon pedáns. Arról pedig, hogy én milyen vagyok, arról bizony tudna mesélni!

Tomi: Szilvi tipikus nő. Akkor is tudja, hova nyúljon, mit hol fog találni, ha minden szanaszét hever. Nagy rendetlenségében óriási rendszer van. Az az alkat, aki használja a lakást.

- A zenén kívül más téren egyezik az ízlésük?
Tomi: A táncos-zenés filmeket mindketten szeretjük, de semmi pénzért nem tudnám rávenni Szilvit, hogy nézzen meg velem a moziban egy Indiana Jones-féle kalandfilmet. Ha pszicho-thrillerről lenne szó, akkor egészen más lenne a helyzet.

Szilvi: Én "szeretek" borzongani, Tomi viszont nem, így nem tudunk DVD-ket cserélgetni.

- Ki áll közel a szívükhöz?
Tomi: Szilvi mamája. Olyan mintha a pótanyám lenne. Igazi barát, akire bármikor számíthatok. Fiatalos, lendületes, energikus. Az is gyakran előfordul, hogy koncert után felhív gratulálni. Egyszerűen levesz a lábamról. A NOX megszületése után 7-8 hónappal ismertem meg, s két éve vagyunk jóban. Amikor Szilvi cicáját, Vacakot vittük vissza Forráskútra, akkor volt alkalmunk hosszan beszélgetni. Azóta, ha Szeged környékére megyünk koncertre, mindig meglátogatjuk Szilvi szüleit, s általában találkozunk akkor is, ha ők keresik fel a lányukat Budapesten.

Szilvi: A szüleim és a nővérem, akivel mára már egészen átalakult a kapcsolatom. Régen sokat vitáztunk a testvéremmel, kiskorunkban még hajba is kaptunk. Mára ez teljesen megváltozott, sok mindent megbeszélünk, és ha a másiknak szüksége van rá, tanácsot is adunk egymásnak. Az anyukámmal ugyanilyen jó a kapcsolatom. Annak is örülök, hogy Tomi is szereti anyut. A két család is baráti viszonyba került, figyelik az újságokat, a televíziót, a szerepléseinket, egymást értesítgetik e-mailben, telefonon, hogy senki ne maradjon le semmiről.

2005. október
Fanny