Nyár végi ragyogás 

Egész évben nagy a jövés-menés a NOX zenekaránál, legalábbis, ami a fellépéseiket illeti. Négy lemezük jelent meg ez idáig, májusban ők képviselhették Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon, Kijevben. Kell ennél több? Tradicionális és modern zenei ötvözet jellemzi zenéjüket, melyhez néptáncos elemekkel tarkított színpadi tánc kapcsolódik. Táncoló férfiak, akikre szempárok ezrei figyelnek, középen egy fiatal, igen dekoratív énekesnő, Péter Szabó Szilvia, aki mint egy drágakő, úgy ragyog a férfikoszorú közepén. Az ifjú hölgy szívből énekel, lényében és hangjában valami megfoghatatlan titokkal. A koncertek utáni dedikáláson ugyan elröppenni látszik a misztikum - hiszen az együttes tagjai a világ legőszintébb és legnyitottabb előadói közé sorolhatók -, ám, miután a koncertről hazatérnek az emberek, még mindig bennük lüktet az élmény, a katarzis, mely újabb rejtélyt táplál, és újabb vágyat ébreszt - egy következő nagy találkozásra. Péter Szabó Szilviát faggattam a sikereikről és a későbbi terveiről.

- Az idén májusban megrendezett Eurovíziós Dalfesztivál nemcsak azért volt jelentős esemény, mert ti is összemérhettétek tudásotokat, hanem azért is, mert jubileumi rendezvény volt. Milyen volt a kinti és az itthoni fogadtatás? 
- Kijevben nagyon szerettek bennünket. Nagyon sok külföldi rádió, tévé keresett meg minket, sőt, a mai napig hívnak, érdeklődnek irántunk. Nem titok, hogy egyre inkább nyitni kívánunk a külföldi országok felé. Itthon is sokan figyelemmel követték a versenyt, gratuláltak nekünk. Persze nem szabad megfeledkezni arról a tényről sem, miszerint nemcsak a rajongóink száma nőtt, hanem az irigyeink tábora is gyarapodott. A pályánk kezdetén sok kedves ember figyelmeztetett bennünket, hogy erre mindenképpen számítanunk kell, de nem gondoltuk, hogy ez ennyire felerősödik majd. Talán mondhatom, hogy nyerni mentünk ki az 50. Eurovíziós Dalfesztiválra, ehelyett a 12. helyen végeztünk. Nem titkoljuk a csalódottságunkat, de az az élmény, amiben részünk volt, örök emlék marad a számunkra. Mint ahogyan örülünk az idei COMET és a Bravo OTTO "Legjobb Együttes" díjának is. 

- Mennyire volt zökkenőmentes a felkészülés?
- Rengeteget készültünk. A magyarországi elődöntő után szinte két hónapot csak a Forogj, Világ! című dal koreográfiájával foglalkoztunk. 

- Megváltozott az életed azóta, amióta hazajöttetek?
- A lelkem nem változott, bár picit fiatal ahhoz, hogy ekkora érzelmi impulzusokhoz alkalmazkodjék, de ez idáig sikerült. A 14 dalt tartalmazó Ragyogás című albumunk, mely áprilisban került a lemezboltokba, platinalemez lett. A hanghordozón található számokat leginkább egy musicalhez tudnám hasonlítani, ahol egyaránt fontos a fantázia és a népzene. Talán egy kicsit szomorkásabb hangulatú lemez, mint az előző három, de mindenképpen új érzelmi húrokat penget. Nem véletlen, hiszen folyamatosan törekszünk a stíluson belüli lehetőségek kibontakoztatására, a megújulásra. A lemezhez egy nyolcvan állomásos turnét terveztünk, ami a tavalyi 800-hoz képest kevésbé fárasztó. A múlt évben naponta több helyen is voltunk, most heti kettő a fellépéseink száma. Ennek mi rettenetesen örülünk, mert legalább van elég időnk a dedikálásra, a beszélgetésekre. Azért megyünk, hogy adjunk valamit, hogy érezzék, hogy értük és velük létezik a NOX. Volt egy koncert, aminek a végén odajött egy aprócska kislány, és csak annyit kérdezett, hogy megölelhet-e. Leguggoltam hozzá, majd jó erősen szorította a nyakamat, miközben csacsogott - szinte levegővétel nélkül -, hogy ő mennyire szeret, és ő mindig minket hallgat, és olyan szeretne lenni, mint én, mert én szép vagyok, és énekelek. Ez maradandó élmény volt, mint ahogyan az is megható, hogy a mi koncertjeinkre családok járnak - 1500-4000 ember -, akik kíváncsiak ránk. 

- Aki vidéken születik, annak könnyebb népi, népzenei gyökerekből merítkeznie?
- Mindenképpen ad lelki tartalékokat a család. Szegeden születtem, és a szüleim még ma is Forráskúton élnek. Ott, ahol az idősek bejárogatnak hímezni a művelődési házba. Azt nem mondhatom, hogy a nagyszüleim még ma is szegedi népviseletben közlekednének az utcán, ennek ellenére természetesen szeretnek énekelni és táncolni, és figyelemmel követik a sikereinket. Mélyebb kapcsolata a családomnak nincs a zenével, az édesanyám igazgatónő a helyi iskolában, édesapám nyugalmazott olajipari technikus, a nővérem, Kriszta pedig némettanár. Az énekléssel való szorosabb kapcsolatom akkor kezdődött, amikor, autóban utazva, hajlamos voltam a rosszullétre. Az édesanyám indítványozta, hogy álljak az ülések közé, és kezdjek el énekelni. Vagyis a szabályos légzés és az énekre való odafigyelés kigyógyított a rosszullétekből, és közben megszerettette velem a zenét. 

- Jó volna, ha esetleg több lány is lenne a csapatban?
- Talán akkor több lenne a veszekedés és a hisztizés. Van egy hegedűs lány, akivel jól kijövök, és a fiúkkal is baráti a viszonyom. Nemcsak a kollégáim, hanem a barátaim is, ez megnyugtató érzés. 

- Hogyan tudjátok elérni, hogy ne kerüljetek naponta a bulvárlapok címoldalára?
- Mindenképpen szeretnénk úgy magánéletet élni, mint a többi ember. Bár tény, hogy ez sokkal nehezebb, mint azt bárki is gondolná. Egy mellénk közeledő emberről ugyanis el kell döntenünk, hogy mi az, ami miatt kedvel téged. A NOX zenéje miatt, a NOX énekesnőjéért, vagy Péter Szabó Szilviáért, aki kezdetben mindenki felé nyitott volt - ami miatt sok-sok pofont kapott -, és mára kénytelen megszűrni a felé irányuló gyanús embereket. Nehéz megtartani a baráti kapcsolataimat, mert kevés időm van a barátaimra, és nehezen viselem a kevésbé őszinte embereket. A NOX menedzsmentje mindig figyelt arra, hogy a bulváros megjelenés elkerülje a csapatot. Tudjuk, hogy a magánélet érdekli az embereket, de mi mindig megpróbáljuk kompromisszumokkal megoldani a dolgokat, és mindig a munka kerül középpontba. Kezdetben nem volt könnyű ezt elérni, de mára a média képviselői ebben abszolút partnerek. 

- Van más olyan szakma is, amit esetleg szívesen kipróbálnál?
- Nem. Ezt szeretem csinálni, bár a továbbtanulás környékén én is megvásároltam azt a kiadványt, amiben benne vannak a választható főiskolák, egyetemek, de egyik iránt sem éreztem kedvet, sőt, nem is találtam olyan szakot, ami tetszett volna. Talán egy masszázs-tanfolyam érdekelhetett volna, de, bevallom őszintén, semmi egyéb nem csábított. Sokan talán azt képzelik, hogy az énekesi pálya könnyebb, mint a többi szakma, és talán itt könnyebben élnek az emberek és gazdagabbak, ám erről szó sincs. Nincsenek napi megélhetési gondjaink, de azért nekünk is ki kell fizetnünk a számláinkat. Én még mindig egy társasházi albérletben lakom, és nincsenek földtől elrugaszkodott álmaim. Itt, Magyarországon nincsenek sztárok, csak ismert emberek. Én is egy vagyok az ismert emberek közül. Remélem, hogy aki kíváncsi a zenénkre és ránk, az eljön a koncertjeinkre, és személyesen győződik meg arról, hogy milyenek vagyunk. És akkor majd láthatják, hogy mi is ugyanúgy élünk, mint bárki más, és ha adhatunk valamit a számainkon keresztül, akkor az nekünk bőven elég. További információ olvasható az interneten, a http://www.nox.hu-n! 

2005. augusztus 5.
Cba magazin